A fényes nap (2.)

Esti ének

A fényes nap (2.)

1. A fényes nap immár lenyugodott,
   a föld színe sötétben maradott,
   nappali fény éjjelre változott,
   fáradtaknak nyugodalmat hozott.
2. Minden állat megyen nyugovóra,
   az Istentől kirendelt álomra,
   (de) én is, Uram, úgy megyek ágyamba,
   mintha mennék gyászos koporsómba.
3. Mert noha most erős és friss vagyok,
   de több napot magamnak nem hagyok,
   azt gondolom, minden nap utolsó,
   az éjszaka köllhet a koporsó.
4. Midőn ágynak adom a testemet,
   deszka közé záratom lelkemet,
   hosszas álom érheti szememet,
   a kakasszó hozhassa végemet.
5. Vessünk számot hát, édes Istenem,
   Hogy tégedet ne kölljön féltenem,
   hogy lehessen bátran ott szóllani,
   midőn meg kell teelőtted állni.
6. Színed előtt mindennap elestem,
   de te lettél, Atyám, a kezesem,
   ha meg is ütsz, mindég benned bízom,
   szent nevedre futom, ha szomjazom.
7. Napkelettől egész napnyugtáig,
   szent nevedben bíztam én, bár eddig,
   de megbocsásd, mert szívemből szánom,
   könnyem miatt szemembe’ nincs álom.
8. Az ágyamba zokogva költözöm,
   vánkosomat könnyekkel öntözöm,
   ha megtartasz holnapi napodra,
   nem fordítod azt megbántásodra.
9. Ne szólíts ki, Uram, készületlen,
   vezess előbb az enyhítő útra,
   hogy juthassak a mennyei jussra,
   úgy bocsájts el engem a nagy útra!