Én esendő, árva lélek

Én esendő, árva lélek

1. Én, esendő, árva lélek, jaj, nekem, jaj, hol vagyok!
   Elborult az ég felettem, föld alólam elfogyott.
   Minden, amit úgy szerettem, minden olyan messze van!
   Itt vagyok az Úr kezében árván, pőrén, egymagam.
2. Hogy kihűlt a földi érzés: hála, jóság, tisztelet!
   Kik szerettek s kit szerettem, minden, minden elfeled.
   Nincs hűség az emberekben, ha koporsónk zárva van,
   s én itt állok a sötétben bűneimmel egymagam.
3. Még a testem ki sem vitték, még koporsóm szegezik,
   s már a Bíró kéri számon sáfárságom éveit.
   Merre fussak, hova bújjak, hol találok rejteket,
   hogy takarjam el az Úrtól szörnyű pőreségemet?
4. Ó, de mégis sugár gyullad, fut a gyilkos éjszaka,
   védő karját felém nyújtja ő, a Bíró, ő maga.
   Homlokomon megtalálja híveinek szent jelét,
   bűneimnek durva foltján átragyog a szent pecsét.
5. Igen, igen, bűnbe estem, halmoztam a bűnöket,
   de soha meg nem tagadtam a keresztény szent hitet.
   Soha tőled el nem álltam, én kegyelmes Krisztusom,
   homlokomon a keresztség örök fényét hordozom.
6. Most a drága, tiszta hitnek fátyolába öltözöm,
   ez legyen a lakomára menyegzői köntösöm.
   Minden bűntől bánatomnak omló könnye mossa meg,
   tied vagyok, édes Jézus, hívd magadhoz lelkemet!